A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy olyan nemzetközi szervezet, amely válság idején a nemzeteknek sürgősségi forrásokat biztosíthat. Ezeket „különleges lehívási jogoknak” nevezik. A COVID-19 világjárvány gazdasági hatásainak enyhítésére az IMF 660 milliárd USD-t adott a világ országainak ezekből a pénzeszközökből.

Ezek különösen hasznosak voltak a fejlődő országok számára, amelyeknek nagyobb szükségük volt a pénzeszközökre, mint a gazdagabb országoknak, amelyek megengedhették maguknak, hogy meglévő forrásaikból kezeljék a válságot. A gazdagabb országok, köztük Európa, azonban még mindig kihasználatlanul tartják a pénzeszközöket központi bankjaiknál.

Az éghajlati és ökológiai vészhelyzet kezeléséhez elengedhetetlen a gyorsaság, ezért minden forrást jól kell felhasználni. Ezért a fejlődő régiók számos országa amellett érvel, hogy a gazdag nemzetek által birtokolt különleges lehívási jogokat újra kellene osztani, hogy a szegényebb és az éghajlatváltozásnak jobban kitett országokban segítsenek a vészhelyzet kezelésében. Ezt úgy lehetne megtenni, hogy a központi bankok a különleges lehívási jogaikat multilaterális fejlesztési bankoknak adják át. Ezek olyan speciális bankok, amelyeket az országok azért hoztak létre, hogy segítsenek befektetni a társadalmak fejlődésébe.

Az ötlet egyre népszerűbb. Ehhez azonban nagyobb politikai akaratra és a gazdagabb nemzetek nagylelkűségére van szükség. Ezek a nemzetek vészhelyzet esetére tartalékban tartják különleges lehívási jogaikat. De a vészhelyzet már itt van, és ez más országokkal is megtörténik.