A túlhalászás során a halakat gyorsabban távolítják el a vizekből, mint ahogy a fajok természetes úton képesek lennének pótlódni; ez nemcsak a kereskedelmi célú halállományok szisztematikus kimerítését jelenti, hanem az egész óceáni táplálékhálózatot is tönkreteszi. Ebből következik, hogy a túlhalászás globális válság, amely a tavakat, a folyókat, a nyílt tengereket és a part menti övezetek széles skáláját érinti. Az ökoszisztéma károsodásán túlmenően a halak több mint 4,5 milliárd ember számára jelentik a fehérje fő forrását, és a halászat a világ népességének több mint 10%-a számára a jövedelem és az élelmezésbiztonság egyik fő pillére.

A túlhalászási válságot súlyosbítja az éghajlati válság. A világ különböző régióiban a halászatot többféleképpen érinti; az óceáni áramlatok változása miatt a halállományok már nem feltétlenül a „hagyományos” halászterületeken találhatók, mivel sok, a hűvösebb vizeket kedvelő hal mélyebb területekre költözik; az óceánok felmelegedésével nő a halakat károsító káros algavirágzás kockázata; a heves esőzésekből eredő fokozott lefolyás súlyosbítja a szárazföldi szennyezést és az üledékeket, amelyek a halak élőhelyeit fenyegetik a rendkívül termelékeny part menti területeken, a hőhullámok pedig veszélyeztetik például a világ legtermékenyebb halászterületeit tápláló korallzátonyokat.

Ugyanakkor az illegális, szabályozatlan és be nem jelentett halászat csökkenti a legális halászatból származó jövedelmet és adóbevételeket, valamint hatással van a kisüzemi halászat és a halászközösségek élelmiszer- és gazdasági biztonságára, miközben általában véve ökológiai szempontból is károsabb.

A kritikus tengeri ökoszisztémák védelme a halfogyasztás csökkentését, valamint védett regenerációs övezetek létrehozását jelenti, amelyek segítik a halállományok helyreállítását, a környező területek újbóli benépesítésének céljával.