A 2007/8-as globális pénzügyi válságot követően a kormányok keresték a módját annak, hogy a gazdaságok ismét növekedni tudjanak. Ugyanakkor ezt nem közpénzek elköltésével akarták elősegíteni. Ez azt jelentette, hogy a központi bankoknak nagy szerepet kellett játszaniuk, és ezt mennyiségi lazítással (QE) tették.

A bankok minden hitelkibocsátáskor pénzt teremtenek. A QE keretében a központi bankok új pénztartalékokat hoztak létre, és ezt pénzügyi eszközök, például a kormányok és vállalatok által kibocsátott kötvények felvásárlására használták, amelyek így több pénzt tudtak elkölteni a gazdaságban. Ez megnövelte ezen eszközök árát, ami azt jelentette, hogy a kamatlábak csökkentek, és a bankok, az emberek és a vállalatok számára könnyebbé vált a hitelfelvétel, ami még több pénzt juttatott a gazdaságba. Az elképzelés az volt, hogy a gazdasági növekedés ezt követni fogja.

A QE-vel megvásárolt pénzügyi eszközök közül sok segített a fosszilis tüzelőanyagok és más romboló gazdasági tevékenységek finanszírozásában. A zöld QE támogatói ezért azt javasolják, hogy csak olyan eszközöket vásároljanak, amelyek megújuló energiát, természeti helyreállítást és más fenntartható tevékenységeket finanszíroznak. Ez segítene csökkenteni az ilyen beruházások hitelfelvételi költségeit, és ezzel több zöld beruházást ösztönözne. Ez a zöld munkahelyek teremtésével segítené a gazdaságokat, valamint segítene megmenteni a gazdaságokat az éghajlati vészhelyzet okozta pusztulástól.

Bár néhány központi bank vizsgálja, hogyan lehetne zöldebbé tenni a vásárlási programjaikat, a zöld QE nem terjedt el széles körben. Az éghajlatváltozás elleni fellépés ösztönzésére irányuló egyéb központi banki politikák, amelyek nem járnak pénzinjekcióval a gazdaságba, magukban foglalják az éghajlati kockázat bevezetését a központi banki célokba és megbízásokba; makroprudenciális kockázatértékelési eszközök kifejlesztését a vállalatok és befektetők által viselt éghajlati kockázatok mérésére és szabályozására; zöld hitelezési iránymutatások kidolgozását a bankok számára; a fosszilis tüzelőanyaggal foglalkozó vállalatok által kibocsátott kötvények központi banki vásárlásának megszüntetését; és olyan hitelirányítási szabályok kidolgozását, mint például a zöld hitelek kedvezményes kamatlábai.