Ha a romló éghajlati viszonyok meghaladják az alapvető infrastruktúra tűrőképességét, az energiától és a víztől kezdve a közlekedésen át a lakhatásig, egész rendszerek omolhatnak össze.

A rendszer egy részének meghibásodása az egész rendszer meghibásodását okozhatja, így az emberek és a szervezetek nélkülözhetik azt, amire szükségük van, és a kaszkádhatások miatt az infrastrukturális összeomlások hónapokkal vagy akár évekkel a sokk után távoli helyekre is kihatnak.

Minden kritikus infrastruktúra érzékeny az éghajlattal kapcsolatos sokkokra és tendenciákra, különösen, ha árterületen vagy más, természeti veszélyekre hajlamos területeken található. A rendszereket úgy lehet megépíteni, hogy ellenálljanak az éghajlati sokkoknak vagy szélsőséges időjárási eseményeknek, de a karbantartás hiánya, a rossz tervezési döntések vagy az infrastruktúra túlterhelésére vonatkozó, gyakran rövidlátó beruházásokból eredő döntések gyakran vezetnek sebezhetőséghez.

Az új infrastruktúrák ellenálló képességét szem előtt tartó tervezésén túl a kormányok a meglévő infrastruktúrák klímatudatos utólagos átalakításába is befektethetnek. A kockázatokat megfontolt vészhelyzeti tervekkel és a legsebezhetőbb tagjaikról gondoskodó, virágzó, ellenálló közösségek kialakításával is csökkenteni lehet.