Az Amazonas változatos ökoszisztémák összessége, amely Dél-Amerika nagy részét lefedi. Ide tartozik az amazóniai esőerdő is. Az erdőirtás és az éghajlati vészhelyzet egyre súlyosbodó hatásai - különösen a helyi vízkörforgásokra -, károsítják ezeket az élőhelyeket. Ez a kár elég lehet ahhoz, hogy az ökoszisztémák tartósan zsugorodni kezdjenek.

Az amazóniai esőerdő saját maga termeli a csapadékot és hűti magát; ez egy önfenntartó helyi ökoszisztéma. Bár a növekvő szén-dioxid-koncentráció több fa növekedésére ösztönöz, a fák erdőirtás, erdőtüzek és szárazabb körülmények miatti elvesztése megzavarja ezt a kényes ökoszisztémát, és akár össze is omolhat. Az erdőirtás 1970 óta mintegy 18%-kal csökkentette az esőerdők területét. Becslések szerint az esőerdő 20-25%-ának elvesztése esetén széles körű kipusztulás következhet be.

Az Amazonas ad otthont a világ megmaradt esőerdői felének, az ismert fajok tizedének, és több millió őslakosnak. Önmagában kulturális és ökológiai szempontból is fontos, emellett nagy mennyiségű szenet tárol, ami azt jelenti, hogy fontos szerepet játszik a globális éghajlati rendszerben. Az Amazonas egészsége elválaszthatatlan az egész bolygó egészségétől.

Az éghajlatváltozás károsítja az esőerdőt azáltal, hogy szárazabbá teszi, és az elmúlt években súlyos és példátlan aszályokat okozott. A szárazabb körülmények erdőtüzeket is okoznak.

A fokozódó felmelegedés és a helyi esőzések csökkenése, valamint a folyamatos erdőirtás ahhoz vezethet, hogy a térség ökoszisztémái nem lesznek képesek fenntartani magukat, és elkezdenek kihalni.

Az ember által okozott üvegházhatású gázok kibocsátásának megszüntetése azonban segíthet a globális felmelegedés és a hőmérséklet emelkedésének lassításában a térségben. Emellett meg kell állítani az erdőirtást, és támogatnunk kell a helyi közösségeket, köztük az őslakos közösségeket, hogy megvédjék a földet, és együtt dolgozzanak vele a helyreállítás érdekében.

A sarki jégsapkák olvadnak az éghajlati vészhelyzet okozta globális hőmérséklet-emelkedés miatt. A sarkvidéki óceán természetes módon az évszakok függvényében fagy be és olvad ki. A magasabb hőmérséklet azonban megzavarja ezt a ciklust, ami a sarkvidéki tengeri jég évtizedenkénti mintegy 13%-os állandó csökkenéséhez vezet.

Ez egy visszacsatolási hurkot indít el. Az olvadó jég csökkenti az Északi-sarkvidék fehér felületeit, amelyeknek a Nap hőjét kellene visszaverniük. Ehelyett a hőt az alatta lévő sötétebb óceáni felszín elnyeli. Ez növeli a helyi hőmérsékletet, ami még több jeget olvaszt el, és így tovább. Az óceán térfogata is növekszik a felmelegedéssel, ami a tengerszint emelkedését okozza. Ez teszi az Északi-sarkvidéket rendkívül érzékennyé az éghajlati vészhelyzetre. Jelenleg négyszer gyorsabban melegszik, mint a világ többi része.

A sarkvidéki tengeri jég elvesztése part menti erózióhoz is vezet, ami hatással van a régió közösségeire és ökoszisztémáira. Ez megfosztja az állatokat élőhelyüktől, például a jegesmedvéket, amelyek a jeget használják vadászathoz és utazáshoz. Az embereknek is egyre nagyobb hozzáférést biztosít az északi-sarkvidéki vizekhez, ami növeli a turizmust, a hajózást, a fosszilis tüzelőanyagok kitermelését és a militarizálást, ami mind-mind tovább ronthat a helyzeten.

Az olvadó Északi-sarkvidék hatással lehet az óceáni keringésre és a széláramlatokra, amelyek fontosak az időjárás stabilitása szempontjából szerte a világon. Például a jet stream - a nyugatról kelet felé mozgó szelek - gyengül a változások miatt, melegebb levegőt tolva az Északi-sarkvidékre és hidegebbet délre. Ez tovább fokozza az Északi-sarkvidék felmelegedését. A melegebb Északi-sarkvidék a jégtakarók, köztük a grönlandi jégtakaró olvadását is okozza, ami világszerte a tengerszint emelkedéséhez vezet.

A további olvadás csak akkor akadályozható meg, ha a globális hőmérséklet-emelkedés megáll.

Az elsivatagosodás nem csak a sivatagok terjeszkedését jelenti. A világ vízhiányos részein - vagy szárazföldeken - a földek degradálódnak. Ez azt jelenti, hogy csökken a talaj, a víz, a növények és más vadon élő állatok minősége és hozzáférhetősége ezeken a helyeken.

Az elsivatagosodást a rossz földgazdálkodás és az édesvíz fenntarthatatlan használata okozza. Ezek együttesen károsítják a talajt, és a földek egyre kevésbé alkalmasak a növények és az állatok számára. A száraz területek különösen érzékenyek az elsivatagosodásra, mivel itt már eleve kevés a csapadék és a talaj termékenysége gyenge.

A száraz övezetek mintegy 2,7 milliárd embernek adnak otthont. A bolygó több mint 40%-át borítják, és főként a fejlődő országokban találhatók.

Az elsivatagosodást az éghajlati vészhelyzet tovább súlyosbítja. A száraz övezetek a globális átlag kétszeresével melegednek. Az emelkedő hőmérséklet megzavarja az esőzések mintázatát, az aszályok pedig egyre gyakoribbak, ami súlyosbítja a vízhiányt. Ez csökkentheti a növényzet növekedését, a talaj kopárrá válik, ami növeli annak esélyét, hogy a szél vagy a víz erodálja azt, amikor az esőzések eljönnek. A szélsőségek súlyosbodása gyakran túl sok az embereknek és a természetnek ahhoz, hogy megbirkózzon velük. Ez arra kényszerítheti az embereket, hogy még kevésbé alkalmas helyeken gazdálkodjanak, ami tovább fokozza a talajeróziót.

A szárazföldek helyreállítása védelmet nyújthat az elsivatagosodás ellen. A növényzet növekedése megvédheti a talajokat, valamint tárolhatja az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az őshonos kormányzás és a hagyományos - generációk során tökéletesített - gyakorlatok kulcsfontosságúak az elsivatagosodás elleni küzdelemben.

Az óceánok természetes módon elnyelik a szén-dioxidot. E folyamat mellékterméke, hogy a tengervíz savasabbá válhat. Az ipari forradalom óta a légkörben lévő szén-dioxid mennyiségének hatalmas növekedése azt eredményezte, hogy az óceánok veszélyessé váltak a tengeri élővilág számára.

Az óceánok elsavasodása ma már az egész bolygót érinti. Az óceánok az elmúlt 200 évben mintegy 30%-kal savasabbá váltak, amire évmilliók óta nem volt példa.

Sok tengeri fajra negatív hatással van a savasodás. Károsítja a héjjal rendelkező élőlények növekedését, és rontja egyes halak vadász- és lakhelykereső képességét. A melegebb vízzel együtt a savasodás az egyik fő oka a korallzátonyok pusztulásának, amelyek hamarosan globálisan összeomolhatnak. A tudósok nem ismerik eléggé az óceánt ahhoz, hogy kizárhassák más érzékeny tengeri ökoszisztémák hasonló összeomlását. A savasodás világszerte több milliárd embert fenyeget, akiknek élelmezése, kultúrája és megélhetése az egészséges óceánoktól függ.

A savasodás mindaddig tovább fog fokozódni, amíg a szén-dioxid-kibocsátás nem csökken. Eközben minél több szén-dioxidot tartalmaznak az óceánok, annál kevesebbet tudnak később elnyelni. Ez azt jelenti, hogy az ember által okozott üvegházhatású gázok kibocsátásának az óceánokba jutó aránya csökken, így több jut a légkörbe, ami tovább súlyosbítja az éghajlati vészhelyzetet.

A permafroszt folyamatosan fagyott talaj, sziklák és homok, amelyet jég tart össze. Főleg a sarkvidékeken található. A globális hőmérséklet emelkedésével a permafroszt kezd felolvadni. Ez az egész bolygón történik, beleértve az egész Északi-sarkvidéket is.

Ahogy a permafroszt jege megolvad, a talaj instabillá válhat, ami károkat okoz a permafrosztos területeken épült épületekben és infrastruktúrában. Az északi-sarkvidéki közösségek számára nagy kulturális jelentőségű helyszíneket semmisített meg. Az olvadás következtében veszélyes vegyi anyagok, valamint a korábban a föld alá fagyott ősi baktériumok és vírusok szabadulnak fel.

A felolvadó permafrosztból felszínre kerülő növényi anyagok a melegebb körülmények között történő bomlásukkal üvegházhatású gázkibocsátást is előidézhetnek, ami tovább rontja az éghajlati vészhelyzetet. A jelenleg a fagyott permafrosztba zárt üvegházhatású gázok kibocsátása körülbelül kétszerese annak a mennyiségnek, amely már a légkörben van.

Ha a permafroszt egyszer felolvad, a kibocsátott üvegházhatású gázok már nem tudnak visszatérni. A további olvadás csak akkor akadályozható meg, ha a globális hőmérséklet-emelkedés megáll.

Az emelkedő hőmérséklet megzavarja azokat az időjárási mintákat, amelyekre a társadalmak és az ökoszisztémák támaszkodnak. A globális felmelegedés például hatással van az afrikai és ázsiai monszunrendszerekre, amelyek létfontosságúak az élelmiszertermelés szempontjából. Az éghajlati rendszer főbb részeinek összeomlása ezeket a hatásokat globálisan sokkal súlyosabbá teheti.

Az Atlanti-óceán meridionális forduló áramlásának (AMOC), más néven a Golf-áramlatnak a lehetséges leállása különösen nagy aggodalomra ad okot. Ez az Atlanti-óceán áramlási rendszere, amely az egész világ éghajlatát befolyásolja. Az AMOC a huszadik század közepe óta mintegy 15%-kal gyengült.

Az AMOC összeomlása jelentős változásokat okozhat a globális hőmérsékletben és a csapadékviszonyokban. Ez súlyos következményekkel járna az élelmiszertermelésre nézve. Az éghajlati rendszer más részeire is hatással lehet, beleértve az indiai és afrikai monszunok további zavarát.

Ezek a kockázatok csökkenthetők, ha az üvegházhatású gázok kibocsátását megszüntetjük, és így a hőmérséklet nem emelkedik tovább. A már megkezdődött változások esetében a közösségek ellenállóbbá válhatnak a monszunok és más, a virágzó társadalmak és ökoszisztémák számára fontos időjárási minták megzavarásával szemben a védelmi infrastruktúrába, a jó egészségügyi rendszerekbe és az új vészhelyzeti eljárásokba való beruházással.