Globális szinten az országok gyakran összefognak, hogy katasztrófák esetén támogassák egymást. Az Egyesült Nemzetek Szervezetében, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségében például léteznek olyan mechanizmusok, amelyek révén az emberek nemzetközileg együttműködnek, hogy élelmiszert és ellátmányt, politikai koordinációt vagy orvosi ellátást biztosítsanak. Vannak olyan globális finanszírozási mechanizmusok is, amelyek a katasztrófát átélő országoknak nyújtanak támogatást.

A katasztrófasegélyek gyakran a különböző erősségekre és erőforrásokra szabottak. Azok az országok, amelyek speciális szakértelemmel rendelkeznek, a keresés és mentés terén, mint például Mexikó, embereket küldhetnek a világ más részein bekövetkezett katasztrófahelyzetekben való segítségnyújtásra.

A nemzetközi támogatás azonban haszontalan lehet, ha nem veszi figyelembe a katasztrófát átélő ország körülményeit. Ráadásul sok „segélyhálózat” nem demokratikusan működik, a segélykiadásokat az adományozó érdekeinek előmozdítására használják, a pénzeszközökben részesülő helyi lakosság beleegyezése vagy részvétele nélkül (akik a legjobban tudják, hogy mire kell költeni a pénzt). A nemzetközi segélyek is érkezhetnek túl későn, vagy lehetnek haszontalanok - például ruhaszállítmányok érkeznek, amikor az embereknek valójában élelmiszerre lenne szükségük. A segélynek mindig a helyi tudást és kapacitást kell elősegítenie.

 A humanitárius segítségnyújtás során megvalósuló nagyobb fokú együttműködés segíthet elkerülni a rossz koordinációt és növelheti a nemzetközi támogatást a katasztrófák során. A leghatékonyabb megközelítés az lenne, ha a vészhelyzetek során a nemzetközi közösség által támogatott segítségnyújtás és a vezetés helyben tartására összpontosítanánk.