Az az acél szék, autóváz, tető vagy híd, amit ma használtál, nem csak egy elképesztően funkcionális tárgy, hanem egy hatalmas éghajlati költség hordozója is. Az acél a világ leggyakrabban használt fémje. Előállításához hatalmas mennyiségű fosszilis tüzelőanyagra van szükség az alapanyagokat alkotó nyersanyagok megolvasztásához és összevonásához, valamint az anyagok bányászatához és kitermeléséhez.

A kutatók olyan új módszereket fejlesztenek ki az acél előállítására, amelyek csökkentik vagy megszüntetik a fosszilis tüzelőanyagok szükségességét. A „zöld acél” egyik megközelítése a szélből, napenergiából vagy más kibocsátásmentes energiaforrásokból előállított villamos energiával előállított hidrogén üzemanyag felhasználása. Egy másik módszer a tiszta villamos energiával működő elektromos kemence használata.

Mivel ezeket az eljárásokat még nem alkalmazzák ipari méretekben, általában drágábbak, mint a fosszilis tüzelőanyag-alapú acélgyártás. Ha az acél iránti kereslet tovább nő, ez a megközelítés olcsóbbá válik.

Bár az újrahasznosított acél ma már elterjedt, a nyers acélhoz még mindig ásványi és egyéb anyagok kitermelésére van szükség. Ezért fontos, hogy a már meglévő épületeinket és anyagainkat karbantartsuk, utólagosan átalakítsuk és megfelelően használjuk, és új termékeinket elsődleges prioritásként újrahasznosított és bioalapú anyagokból készítsük, lehetőség szerint elkerülve a szén-dioxid-kibocsátással járó anyagokat és az acél iránti új keresletet.