Az ENSZ becslései szerint az élelmezési rendszer felelős az erdőirtás 80%-áért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 29%-áért, és a biológiai sokféleség csökkenésének vezető oka világszerte. E válságok kezeléséhez elengedhetetlen a fenntarthatóbb gazdálkodás.

A regeneratív mezőgazdaság általában az ökológiai szempontból kevésbé káros mezőgazdasági gyakorlatok bevezetésére utal. Hasonló, gyakran felváltva használt kifejezések a biogazdálkodás vagy az agroökológia. A vetésforgó, a talajművelés csökkentése (a talaj felforgatása a termesztés előkészítésekor), a helyhez igazított növényfajták választása, a komposzt trágyaként való alkalmazása, valamint a növényvédő szerek szerves alternatíváinak használata csak néhány példa a regeneratív mezőgazdasági gyakorlatokra.

Ezek a gyakorlatok a talaj termékenységét a talaj szerves anyagának javításával regenerálják, így erősítve a növények egészségét, növényvédő szerek használata nélkül. Fokozzák a talaj szén-dioxid-megkötését, a vízvisszatartást, és javítják a biológiai sokféleséget, növelve a beporzók és hasznos rovarok jelenlétét. Ez egészségesebb és ellenállóbb gazdálkodási rendszereket hoz létre, amelyek jobban ellenállnak az éghajlati sokkhatásoknak.

A politikai reformoknak és az állami támogatásoknak fokozottabban kell támogatniuk a valóban regeneratív gazdálkodási gyakorlatokat, jutalmazva az ezeket alkalmazó gazdákat, és szabályozva a nem biztonságos gyakorlatokat. A regeneratív gazdálkodási gyakorlatok olyan alapvető közjavakat biztosítanak a társadalom számára, mint a szén-dioxid megkötése, a talaj termékenysége, a tiszta levegő és víz.