A helyreállítási politikák a kormányzat, és néha a vállalkozások és hálózatok azon kezdeményezései, amelyek segítenek egy közösségnek vagy területnek a vészhelyzetből való átcsoportosításban és továbblépésben. A helyreállítási politikák néha új szabályozásokat is tartalmaznak, hogy megakadályozzák ugyanazon problémák megismétlődését. Néha olyan politikákat vezetnek be, amelyek arra ösztönzik az embereket és a vállalkozásokat, hogy bizonyos módon költsenek, vagy új tevékenységeket folytassanak.

A helyreállítási politikák akkor lehetnek különösen hatékonyak, ha szélesebb körű prioritásokat és célokat foglalnak magukban - ami azt jelenti, hogy a területet jobban, rugalmasabban és igazságosabban építik újjá. A COVID-19 világjárvány számos kormányt arra ösztönzött, hogy politikákat dolgozzon ki a szabad területek szabadidős tevékenységekre, például éttermekre való felhasználására. Ez nemcsak a vállalkozások újraindulását segítette, hanem az emberek társadalmi kapcsolatainak helyreállítását és a szabadban való időtöltést is. Sok kormány mostanában többet fektet a betegség- és járványkutatásba.

A helyreállítási politikák kevésbé hatékonyak, ha gyenge szabályozást vagy befektetéseket tartalmaznak ugyanabba a rendszerbe, amely a katasztrófát eredetileg is okozta. A 2008-as globális pénzügyi válságot követően szabályozást vezettek be a nem biztonságos hitelezés korlátozására és a válság megismétlődésének megakadályozására - de sokak szerint ezek nem mentek elég messzire.

A helyreállítási politikákat általában katasztrófák után fogadják el, mivel a kormányok tudják, hogy valamit tenniük kell a lakosság talpra állásának elősegítése érdekében. A politikusok azonban kihasználhatják a katasztrófahelyzetek káoszát és zavarait, hogy saját programjukat támogassák, és így hasznot húzzanak abból, hogy a nyilvánosság kevésbé vizsgálja tetteiket. A lobbisták arra is felhasználhatják a törékeny helyzetet, hogy meggyőzzék a kormányokat politikájuk és elképzeléseik elfogadásáról.