A „kibocsátás” a Holnap társadalmában olyan emberi tevékenységekre utal, amelyek üvegházhatású gázokat bocsátanak a légkörbe. Az ipari forradalom kezdete óta az olyan emberi tevékenységek, mint a tűzhelyek és autók tüzelőanyagának elégetése, egyre nagyobb mennyiségű szén-dioxidot, metánt, dinitrogén-oxidot és más üvegházhatású gázokat juttatnak a légkörbe. Ezek a gázok megkötik a hőt a légkörben, és az éghajlatváltozás destabilizáló hatásaihoz vezetnek.

A szén-dioxid (CO2) messze a legjelentősebb üvegházhatású gáz, amely a felmelegedés közel kétharmadát okozza. A metán (CH4) a felmelegedés körülbelül egyharmadát okozza, de a metán felmelegítő ereje rövid ideig tart. A dinitrogén-oxid (N2O) főként a mezőgazdaságból származik, és a felmelegedés mintegy 5%-át okozza. Az egyéb üvegházhatású gázok közé tartoznak a fluorozott szénhidrogének és a hűtőrendszerekben használt vegyi anyagok.

Az összes üvegházhatású gázkibocsátás mintegy kétharmada a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik valamilyen energiaforrás (közlekedés, hő vagy villamos energia), egyharmada pedig a fosszilis tüzelőanyagok kitermeléséből, a mezőgazdaságból és az ipari folyamatokból.

Az általában fosszilis tüzelőanyagok elégetésével előállított szennyező energia felelős a globális üvegházhatású gázkibocsátás nagy részéért, ami az éghajlati válságot okozza. A The Energy Institute szerint 2022-ben a világ szén-dioxid-kibocsátásának 82%-át a fosszilis tüzelőanyagok elektromos és nem elektromos energia (gondoljunk csak a gázra az otthoni fűtés, a közlekedés és az ipar számára) elégetése okozta.

Ahogy a kifejezés is mutatja, a szennyező áramforrások általában más, az emberi egészségre káros, nem üvegházhatású gázokat kibocsátó szennyező anyagokat is kibocsátanak. A szén például évente több mint félmillió ember halálát okozza világszerte a közvetlen szennyezés miatt, nem beszélve az éghajlatra gyakorolt hatásáról.

A metán (más néven „földgáz”) kevesebb CO2-t és más szennyezőanyagot bocsát ki, mint a szén, amikor villamos energia előállítása céljából elégetik, de még így is pusztító hatása van, különösen mivel a szennyező gázak felhasználása az elmúlt évtizedekben nőtt. Mivel a metán maga is üvegházhatású gáz, a kitermelés során bekövetkező szivárgások is hozzájárulnak a katasztrofális éghajlati hatásokhoz. A szennyező energia kisebb forrásai közé tartozik az olaj, a „szürke” hidrogén és a nem fenntartható biomassza.

A szennyező energia előállításához drága üzemanyagra van szükség, ami általában drágábbá teszi őket, mint az olyan tiszta energiaforrásokat, mint a szél vagy a napenergia. A szennyező energia a függő nemzeteket különösen sebezhetővé teszi az energiaválságokkal szemben, amikor e fosszilis tüzelőanyagok ellátása veszélybe kerül.

Az ipar, beleértve a gyárakat, tisztítóműveket és egyéb feldolgozó létesítményeket, állítja elő az élelmiszert, amit megeszünk, a ruhákat, amiket viselünk, az épületeket, amelyekben élünk és dolgozunk, a járműveket, amelyekkel közlekedünk, és a termékeket, amelyeket nap mint nap használunk.

Ezek közül a folyamatok közül azonban sokan üvegházhatású gázkibocsátást bocsátanak ki. Néhány esetben, például a cementgyártás esetében az üvegházhatású gázok kibocsátása a gyártási folyamatok kémiai mellékterméke, ezért új módszereket kell kidolgoznunk ezen anyagok előállítására - vagy fel kell hagynunk a használatukkal. Más esetekben az üvegházhatású gázok akkor szabadulnak fel, amikor fosszilis tüzelőanyagokat égetnek el, például a kemencékben a hőtermeléshez, vagy az elektromos rendszereken keresztül a termelési létesítményekben a világítás biztosításához.

Ezekben az esetekben csökkentenünk kell a felhasznált energia mennyiségét, esetleg úgy, hogy kevesebbet vásárolunk és gyártunk a megtermelt dologból, és a termelési rendszereket megújuló energiaforrásokra kell átállítanunk.

A szállítás az emberek vagy dolgok egyik helyről a másikra történő szállítása.

Történelmileg a szállítás az emberi vagy állati izmok erejére támaszkodott. Az ipari forradalom óta a fosszilis tüzelőanyagok vették át az uralmat. A repülőgépek, hajók, teherautók, személygépkocsik és más közlekedési formák az emberiség teljes üvegházhatású gázkibocsátási lábnyomának több mint 10%-áért felelősek. Emellett számos más problémához is hozzájárulnak – az élőhelyek pusztulásától az egészségkárosodásig – a dízel és a benzin elégetéséből származó légszennyező melléktermékek miatt.

Csökkenthetjük közlekedési rendszerünk káros hatásait, ha csak akkor használunk gépi meghajtású közlekedési eszközöket, amikor igazán szükségünk van rá, ha tömegközlekedésen keresztül megosztjuk közlekedési rendszereinket, ha lehetőség szerint gyalog és kerékpárral közlekedünk, és ha hatékony és megújuló energiával működő motorokra térünk át.

A mezőgazdaság világszerte az élelmiszer, a jövedelem és a megélhetés nélkülözhetetlen forrása.

A mezőgazdaság egyben az üvegházhatású gázok légkörbe történő kibocsátásának egyik fő forrása is. Az olyan gyakorlatok, mint a fák kivágása, a műtrágya túlzott használata és a szarvasmarha-tenyésztés súlyosbítják az éghajlati vészhelyzetet, mivel megszabadulnak az üvegházhatású gázok kibocsátását elnyelő ökoszisztémáktól, szennyezik a természeti területeket és üvegházhatású gázkibocsátást okoznak.

A regeneratív mezőgazdasági gyakorlatok, például az ökológiailag biztonságos műtrágyák, a gondos talajgazdálkodás és a kevesebb állattartás csökkenthetik a mezőgazdaságnak a Föld éghajlatára gyakorolt káros hatásait, és javíthatják az emberek és az ökoszisztémák jólétét.

Az épületek célja, hogy biztonságos, kényelmes környezeti feltételeket biztosítsanak mindennapi tevékenységeinkhez.

Az épületek építése, üzemeltetése és lebontása azonban üvegházhatású gázkibocsátást eredményez. Az üvegházhatású gázok például a tégla, az acél és a cement gyártása, kezelése és szállítása során kerülnek kibocsátásra. Energiát használunk gázkazánjainkhoz, illetve villamosenergiát otthonaink fűtéséhez és megvilágításához is.

Az épületeknek évszázadokig kell tartaniuk, így tervezésük és építésük hatása túlmutathat a tulajdonos vagy a lakó életén. Az épületek megfelelő karbantartása és korszerűsítése, hogy hosszú ideig használhatók legyenek, fontos az új építőanyagok iránti igény csökkentése érdekében. Ha csak a szükséges energiát használjuk, megújuló energiaforrásokból, az segít kiküszöbölni a működésükből származó üvegházhatású gázkibocsátást.

Mindhárom fosszilis tüzelőanyag - szén, kőolaj és fosszilis gáz (más néven „földgáz”, amely elsősorban metán) - a föld alatt található, és bányászat vagy fúrás útján jutnak hozzá.

Az olajkutak és szénbányák azonban nem csak olajat bányászhatnak. Gyakran előfordul, hogy a kőzet valamelyik részében víz vagy más gázok is vannak. Az egyik ilyen gáz a metán, amely a kitermelés és elosztás során szivároghat - a metán pedig több tucatszor jobban járul hozzá az üvegházhatáshoz, mint a szén-dioxid. Még az olaj vagy a szén kitermelésekor is gyakran találnak kisebb, nem kereskedelmi célú metánmennyiségeket, amelyek végül a légkörbe szivárognak.

Összességében a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése és a metán elosztása az egyik legnagyobb metánkibocsátó forrás, és nagymértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez.

Ha megszabadulunk olyan anyagoktól, amelyekre már nincs szükségünk, legyenek azok háztartási eszközök, régi utak, rothadó élelmiszerek vagy szennyvíz, az üvegházhatású gázok kibocsátását eredményezi. A hulladék szállítása általában fosszilis tüzelőanyagokat használ és szén-dioxidot termel. Ahogy a hulladék a hulladéklerakókban lebomlik, metán keletkezik, ami egy másik erős üvegházhatású gáz. A szennyvíz szállítása és kezelése szintén üvegházhatású gázokat termel.

Csökkenthetjük a hulladék mennyiségét, ha nem vásárolunk olyan dolgokat, amelyekre nincs szükségünk, előnyben részesítjük a hosszú élettartamú termékek vásárlását, a megvásárolt dolgokat teljes mértékben kihasználjuk, és nem küldünk felesleges vizet a szennyvíztisztító rendszerekbe. Nyomást gyakorolhatunk a kormányokra is, hogy szabályozzák a pazarló termelési gyakorlatokat, például a tervezett elavulást.