A biológiai sokféleség az élőlények sokféleségét jelenti egy adott területen, legyen az egy adott bioszféra vagy a bolygó egésze. Bár a biológiai rendszerek önmagukban is értékesek, az emberiség is függ tőlük, és kapcsolatban áll velük - élelmünk, vizünk, gyógyszereink, a szennyezés csökkentése, a stabil éghajlat, az árvizek és viharok elleni természetes védelem, valamint a megélhetésünk mind-mind az ökoszisztémákhoz kötődik.

A biológiai sokféleség csökkenése világszerte súlyos válságot jelent. Az emberek ipari és mezőgazdasági tevékenységének köszönhetően különböző fajok pusztulnak ki: az iparosodás előttihez képest akár 1000-szer nagyobb arányban, és az elkövetkező évtizedekben mintegy egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye. Mindezt súlyosbítja a szintén az ember által okozott éghajlati vészhelyzet, amely megváltoztatja az ökoszisztémák fejlődésének feltételeit.

A biológiai sokféleség elvesztése aláássa az ökoszisztémák hatékony és eredményes működésének képességét, és csökkenti a változó körülményekhez való alkalmazkodási képességüket. Az ökoszisztémák elvesztése a saját életünket is érinti. A genetikai sokféleség csökkenése például csökkenti a terméshozamokat, mivel az ökoszisztémák kevésbé termékennyé és ellenállóvá válnak. A talaj biológiai sokféleségének csökkenése szintén csökkenti a talaj ellenálló képességét, és aláássa a vadon élő és termesztett élelmiszernövények eltartására való képességét. A világ lakosságának 60%-a, különösen az alacsonyabb társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkezők, nagyrészt növényi alapú hagyományos gyógyszereket használ. A modern gyógyszerek mintegy 50%-át természetes termékekből fejlesztették ki, és a biológiai sokféleség csökkenése aláássa az új felfedezéseket. Az ökoszisztémák ilyen módon történő elvesztése az általuk elnyelni képes üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyiségét is csökkenti, ami az egyetlen lehetőségünk a légkörben lévő gázok mennyiségének csökkentésére.

Az ökoszisztémák védelmével és a biológiai sokféleség növelésével ugyanolyan komolyan kell foglalkozni, mint az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásával. Ez magában foglalhatja a változatos növénytermesztés ösztönzését a monokultúrák helyett. Például a kínai Loess-fennsíkon folytatott nagyszabású erdősítési programok kimutatták, hogy az egyetlen, nem őshonos fajból álló ültetvények veszélyeztetik a helyi vízkészleteket. Nagyszabású ökoszisztéma-helyreállítási programokra is szükségünk van, és el kell kerülnünk a folyamatos városi terjeszkedést ott, ahol a meglévő épületekben már van hely az otthonok számára.